1 szavazat 1

Bemutatás

Wei Hsi-t a mestere elküldi Loyang városába, hogy segítsen Chang Kai felügyelőnek a helyi banditák ellen, akiket Luo Ta Kun vezet és a Ho Chien Four Monsters (Ho Chien Négy Szörnye) becenévre hallgatnak. Nem tarthat Wei-vel a mester másik tanítványa, Hsiao Yun. Mivel Chang felügyelő elég öreg már és makacs, így Wei nem fedheti fel a kilétét, hogy segít neki. Wei ezért koldusnak öltözik és elindul az útjára. A város előtt rá is támadnak a banditák, akiket gyorsan elintéz. Ezt követően azt láthatjuk, hogy egy ninja ruhába öltözött bandita sorra rabolja ki a város gazdagabb embereit és nőket próbál megerőszakolni. Wei Hsi azonban koldusnak öltözve pont az ellenkezőjét teszi. A ninja által elrabolt dolgokat odaadja a szegényeknek és rászorulóknak.

Lo Hua a banditák egyik alvezére megtudja, hogy Chang felügyelő felsőbb utasítást kapott, hogy pár héten belül felszámolja a bűnözést a városban. A helyi fogadóban megjelenik egy másik koldus is, aki nem más mint Hsiao Yun. A banditák másik alvezére próbálja őt móresre tanítani, de a lány kifog rajtuk és megöli őket. Mire Chang felügyelő odaér, addig a lány elmenekül. Ezért tévedésből Chang egy másik koldust, Wei Hsi-t gyanúsít meg. Gyorsan fény derül rá, hogy rossz koldust fogtak el, ezért a felügyelő két lánya megszánja a koldust és hazaviszik őt, hogy enni adjanak neki és a sérüléseit ellássák. A felügyelő rájön a turpisságra, ezért a lányai a pincében rejtik el. A banditák egyik alvezére szemet vet a két lányra és követi őket. A felügyelő ezért csapdát állít neki és éjszaka akarják elkapni a gonosztevőt. Meg is jelenik a bandita ninja ruhában, de legyőzve a felügyelő embereit elmenekül. A felügyelő egyik lánya utoléri azonban Hsiao Yun féltékenységből megsebesíti a lányt, így a ninja elmenekülne, de Wei megöli, majd a sebesült lányt hazaviszi és ellenanyagot készít neki. A felügyelő bosszúból kitoloncolja a koldus Wei-t. Wei és Hsiao Yun végre összefut és felfedik egymás előtt a terveiket. Eközben a banditák lemészárolják a felügyelőt és a teljes családját. Kiderül, hogy az egyik lánya még is életben maradt. Wei megmenti őt, miközben Hsiao Yun végez a banditákkal, de a túlerő a saját életébe kerül. Wei végül megöli a banditák vezérét, de a küldetése sikertelen lett.

Tajvani wuxia, kis költségvetés, kevésbé ismert színészek. Mindezek ellenére még lehetne ez egy jó kis wuxia, de nem lett az. A film viszonylag érdekesen indul és az első 15 perc misztikumai felkeltik a néző érdeklődését és alig tudja követni az eseményeket, hogy ki kicsoda és miért teszi azt amit tesz. Ezt követően viszont teljesen leülepedik a film és ebben a mederben csordogál tovább. A történet nem valami érdekes és csavar sincs benne. Ezt ellensúlyozhatná a harci koreográfia, amely annyira kezdetleges, hogy 1965-ben sem állta volna meg a helyét. Mellesleg elég kevés harci jelenet van. A színészek teljesen átlagosak. Nem rosszak, de jellemtelenek. A karakterek (főleg gonosz oldalon) nincsenek kidolgozva. Fokozzam még? A zene és a helyszínek is teljesen átlagosak, vagy inkább az alattiak. Csak is azoknak a wuxia rajongóknak ajánlom, akik minden alkotást szeretnének kipipálni a témában. Mások maradjanak távol tőle.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
1.4

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük