1 szavazat 2

Bemutatás

A Temple of Red Lotus és a The Twin Swords mellett a trilógia harmadik darabja a The Sword and the Lute, amelyben folytatódik a kaland, ezúttal két legendás és veszélyes fegyverrel a középpontban. Ha az első részben a történeten volt a hangsúly, a másodikban pedig a harcon, akkor ennél a harmadiknál valahol a kettő keveredése tapasztalható. Természetesen továbbra is a már ismert szereplőkkel zajlanak az események, sőt még egy halott karakter is visszatér a legnagyobb örömömre. A film egyébként önmagában is megállja a helyét, azaz nem szükséges hozzá az első két rész ismerete.

Lianzhu és férje Wu kalandjai folytatódnak. A vörös ruhás nő, a Scarlet Maid, Lianzhunak adja a világ egyik legveszélyesebb fegyverét a halálos hárfát. Kalandozásaik közben egy rabló banda támadja meg őket, amely során használják a hárfát, leterítve ezzel az ellenséget. A legyőzött banditák, a környéken elég nagy hírnévnek örvendő Flying Tiger (Repülő Tigris) Klán azonnal felfigyel a halálos hárfára és követik Wuékat és elrabolják a hárfát. A Repülő Tigris klán vezére azonban nem csak a hárfát akarja, hanem a hozzá kapcsolható Seven Stars (Hét Csillag) varázs követ is, mert a hárfa megsebesítette a klán fiát, és azt csak a kő tudja gyógyítani.

A banda ezért megtámadja a Shen családot, amely állítólag rendelkezik a kővel. A követ nem sikerül megtalálniuk, de a Shen klánt majdnem teljesen lemészárolják. Közben egy másik cselekményszál indul el a filmben, amelyben az első két részben látott, a Gan család legfiatalabb tagja, XiaoLing kalandjaiba kapunk betekintést. Kiderül, hogy az előző rész eseményeit követően a Gan család visszavonult a harcművészetek világából. XiaoLing a szolgájával kalandozik és magával hordozva a család féltett fegyverét a mindent átvágó kardot. Egy véletlen esemény közben kisegíti őket egy magányos harcos, aki folyamatosan próbálja ellopni a kardot a kislánytól.

A szálak végül összefutnak és Lianzhuék találkoznak XiaoLingel és a Shen család vezetőjével is. Sőt, még a vörös ruhás nő is felbukkan. A Repülő Tigris klán vezére összehívja a világ híresebb harcművészeit, hogy bemutassa nekik az erejét és a hárfát, valamint közölje velük, hogy mostantól ő fog parancsolni mindnenkinek. Ez pedig egy remek alkalom Lianzhuéknak, hogy megsemmisítsék a gyilkos hárfát. A film végére az is kiderül, hogy a magányos harcos mégsem gonosz, hanem a második részben a Vörös Lótusz klán által megölt Tu Chuang testvére és a Gan családot kereste, valamint a bosszút a Klán által meghívott Vörös Lótusz tagokon.

A sztárparádé folytatódik. Wang Yu, Ivy Ling Po és még Lieh Lo-t is felélesztették egy kis trükkel. (a második részben meggyilkolták a karakterét, de most a testvért játssza) Mint már a cikk elején pedzegettem, ez a harmadik rész valahol köztes átmenet az első rész történet orientált és a második rész harcközpontú cselekménye között. És amíg az első kettő részt 1 év alatt forgatták le, addig ennél már volt 2 évük a mozi összerakására. A helyszínekre, cselekmények sokszínűségére, szereplőkre nem is lehet egy rossz szavunk sem, de valahogy a harci jelenetek nem érik el a második rész szintjét, ami picit meglepő. Nagyon nagy meglepetést a történet sem nyújt, de szerintem aki az első két részt megnézte, az ezt sem fogja kihagyni. Egyébként önmagában is megnézhető alkotás, amely egy próbát mindenképpen megérdemel. Már csak a sztárparádé miatt is. És ebben a részben Wang Yu sem hisztizik, mint egy kislány 🙂 Lieh Lo pedig továbbra is király!

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.5

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük