1 szavazat 3

Bemutatás

Megismerhetünk egy szerelmespárt, Yin Siang-ot és Yun Piau Piau-t, akik a közeli Luyang városa melletti erődbe, az Invincible Village (Legyőzhetetlen falu) felé tartanak, hogy segítsenek az erőd vezetőjének Master In-nek. Master In egy védelmi és szállító társaságot vezet, amely már évtizedek óta szállít ezüstöt a császár megbízásából Luyang és a főváros között. Ezúttal egy kiemelten fontos szállítmányt (200 ezer ezüst) kellene védelmezni és minél hamarabb el kell indulnia. Sajnos Master In megsérült és teljesen elvesztette a harci képességét, így régi jó barátjához, Master Yun Chi-Nian-hoz, fordul, aki kíválló harcművész. Sajnos Master Yun hosszabb útra indult, ezért a legjobb taníványa, Yin Siang és menyasszonya, Piau Piau indul el segíteni. Őket az útjuk során megtámadja a környéken táborozó Flying Tigers (Repülő tigrisek) banda pár tagja, de a fiatal páros elbánik velük. A Repülő tigris banda meghallotta, hogy nagy szállítmány fog útra kellni, ezért az út melletti pagodába fészkelték be magukat. Vezetőjük, Jiau Hong, egy félelmetes harcos, akit két kíválló harcos segít: Pestilence, (Dögvész) a dárda mestere, illetve Mute, (Néma) aki pedig a láncos tőr és az ugrások szakértője.
A pagodánál próbál megszállni egy hontalan, magányos vándor, Lo Yi, akit azonban elűznek onnan. Mivel Siang és Piau éppen arra mentek el és látták ott Lo-t, így azt hiszik, hogy ő is a banditákat segíti. Megérkeznek a Legyőzhetetlen faluba, ahol Master In elmondja nekik, hogy ő most hasztalan, de a szállítmánynak célba kell érnie, mert soha nem hagyta még cserben a császárt. Siang és Piau felajánlja a segítségét, miközben Lo Yi itt is felbukkan és szállást kér éjszakára. Siang nagyon gyanakszik Lo Yi-re és teszteli a harci tudását, amelyben alulmarad. Piau-nak egyre szimpatikusabb lesz Lo Yi, ami természetesen nem tetszik Siang számára. Elüldözik Lo Yi-t, de a figyelmük a Némá-ra terelődik, aki csendben kémkedik a háttérben. Üldözőbe is veszik, de Piau az erdőben a gonosz Dögvésszel kerül szemtől szembe. A segítségére siet Lo Yi és megmenti a lányt. Siang azonban megint feltűnik és elűzi Lo Yi-t.
Lo Yi a nyüsgő Luyang városában tűnik fel és próbál élelemhez jutni, amiért még a kedvenc lovát is képes eladni. Ezt meglátja a városban ebédelő Piau és visszavásárolja neki a lovat. Ezt követően Jiau Hong a Repülő tigrisek vezetője felkínálja Lo-nak, hogy legyen a helyettese a klánban, segítsen a rablásban és cserébe nagyon gazdag lehet. Lo azonnal elutasítja, aminek szemtanúja lesz Siang és Piau is, ezért felkérik, hogy segítsen nekik védeni a szállítmányt. Elindul a konvoj, amelyet a terv szerint ezer bandita támad meg a Repülő tigris klán által. Nagy küzdelem zajlik, amelyben Lo Yi megöli a Némát, Siang pedig a Dögvészt. Ezután Siang felmászik a pagodába, hogy elkapja a menekülő Jiau Hong-ot. Lo Yi-vel közlik, hogy Piau már Siang menyasszonya, ezért egy látomása lesz, amelyben előre látja saját halálát. De ez nem ijeszti el őt és Piau kérésére Siang után ered a pagodába. Újabb mészárlások után, a pagoda tetején Jiau Hong a repülő tőreivel harcképtelenné teszi Siang-ot, de ekkor feltűnik Lo Yi és a védelmére kell. A küzdelem eredményeképpen megöli Jiau Hong-ot, de őt is halálosan megsebzi Jiau. Lo Yi arra kéri Siang-ot, hogy adja neki oda a köppenyét, hogy úgy távozhasson, hogy Piau nem látja őt meghalni. Le is jut a pagodából, ahol Master In kinevezi a Legyőzhetetlen falu új vezetőjének, de Lo Yi nem fogadja el. Próbál csendben távozni, de nem jut sokáig és összeesik….

Magyarországon Ragadj kardot, útra kelünk néven futó Shaw Brothers wuxia hozza azt, amit várunk tőle. A történet nem mozgat meg hegyeket, de kellően megágyaz a harci koreográfiának, amely viszont kifogástalan. Remek harci jeleneteket láthatunk karddal, lándzsával, tőrökkel, stb. Ilyen téren nem lehet panaszunk. Mint ahogy nem lehet panaszunk a színészekre is, mert van itt nekünk egy legendás David Chiang, van itt egy Ti Lung, akiről tudjuk, hogy Shaw Brothers világsztár lett és igazából ez az egyik első filmje, amiben főszerepet kapott. De említhetném Feng Ku-t, vagy Cliff Lok-ot is, aki itt még csak kis szerepben tűnik fel. Ha már színészi játék, akkor a film vége nekem kicsit „erős”-re sikerült. Eltúlzott ez a haldoklás, mártírkodás az egyik főszereplő részéről. Természetesen értem én, hogy Kínában a hősiességnek, tekintély-nek mekkora szerepe van a kultúrában, de akkor is….Szeretném megemlíteni a látványos helyszíneket is, különösen a pagodát, amely újszerű harci jelenetekre adott lehetőséget. A film segítségére volt a zene is, amely szépen dolgozik a háttérben és az átlagnál valamivel jobb. A Have Sword, Will Travel nálam nem kiemelkedő klasszis film, de azért nyugodtan hívhatjuk örök, wuxia klasszikusnak és a műfaj kedvelőinek így is kötelező, ez nem is kérdéses.

 

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.6

Videó és Fotó

1 videó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük