1 szavazat 1

Bemutatás

A manchuk részéről Hsu kapitány vezetésével egy csapat üldöz egy han lázadót, hazafit. Egészen egy bordélyházig üldözik, ahol azonban tévedésből a saját főnöküket találják, Lord Ma-t. Miután elmentek még is csak kiderül, hogy az egyik kurtizán, Hsiao Hua elrejtette a sebesült hazafit, Chu kapitányt, akinek a célja, hogy egyesítse a lázadók csoportját. Ezalatt a lázadók egyik nagyobb csoportja, Mou Yung vezetésével tervet dolgoznak ki a manchuk ellen. Chu kapitány és egy szintén hazafi lány, Pai Yun Hsien egy vonaton próbálnak menekülni, de Hsu kapitány és emberei elfogják őket és a bázisukra viszik, ahol a manchuk oldalára átállt kínai, Lo Ta Niu a vezér. Megkínozzák őket, aminek híre megy, így a hazafi forradalmárok tervet dolgoznak ki a kiszabadításukra.

A lázadókat vonaton próbálják elszállítani és maga Lord Ma is a vonaton kíséri őket. Hsiao Hua szintén a vonaton utazik Lord Ma szórakoztatására, így tud segíteni a lázadóknak, akik elfoglalják a vonatot és kiszabadítják a foglyokat, valamint levágják Lord Ma fülét. Ezt követően a hazafiak visszavonulnak és leteszik az esküt a hazájuk, a hanok védelmében. Lord Ma bosszút forral és ezért japán szamurájokat bérel fel, hogy a lázadókat elfogja. Mou Yung felkeresi Lord Ma-t, hogy tárgyaljon vele, de elfogják, ezért harcba száll velük. A segítségére siet Chu és Pai Yun is, így hárman együtt legyőzik a japánokat és Hsu kapitányt, Lo Ta Niu-t és Lord Ma-t is.

Amikor megláttam, hogy Ou Wei fog szerepelni ebben a filmben is, akkor már tudtam, hogy semmi jóra ne számítsak. Az alapötlet nem is lett volna rossz, azaz, hogy a han pártiak lázadoznak a lakosságot uralma alá hajtó manchuk ellen, de a kivitelezés az sajnos nem jött össze. A színészek játéka vérszegény és sokszor inkább komikus, vicces. A helyszíneket tekintve a vonatos rész egész jó lehetett volna, de nem igazán használták ki a benne rejlő potenciált. Egyébként is kevés harc van a filmben, de ami van az is a kung fu legmélyebb szintje. Nem igazán élvezhető. A végére hagytam azt a dolgot, ami teljesen meglepett: a film végén van egy rész, amikor egy szertartással felavatják a han hazafiakat és ez az énekléssel, kántálással teli rész írd és mond kb. 15 perces. Tökéletes alkalom, hogy a néző bealudjon rajta és ne érdekelje a film vége, befejezése. Ha ez a film nem készült volna el, akkor sem történik semmi.

 

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
1.5

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük