1 szavazat 2

Bemutatás

Drámai vígjáték a szépséges Betty Loh fő (mellék) szereplésével. Nagyjából két órás történet egy pekingi opera részletet dolgoz fel a korhoz képest meglepően látványos és akciódús módon. Valóban érdekes, hogy a páratlan szépségű Betty csak mellékszerepben, cselédlányként tűnik fel. Ez az első Shaw Brothers film a stúdió alapítása óta, amelyben egész komoly akció koreográfiák is szerepelnek.

A történetünk ott kezdődik, hogy egy gazdag földesúr lánya már abban a korban van, hogy ideje lenne férjhez mennie. Ezért a cselédjével közösen elmennek egy jövőmondó helyre, ahol megtudja, hogy hamarosan megtalálja élete párját. Egy véletlen folytán össze is futnak egy szegény festővel, aki tulajdonképpen tudós. Szerelem lesz első látásra.

Hazaérve a cseléd természetesen elmondja a földesúrnak, hogy mi történt, ezért a nemes elküldi az egyik szolgáját, hogy hívja meg a házába ezt a fiút, mert szeretné, ha elvenné a lányát feleségül. Tévedésből azonban nem a tudóst hívja el a süket szolga, hanem a közeli banditák egyik vezetőjét. Amikor kiderül a tévedés, a bandita nem akarja elfogadni, hogy mégsem az övé lesz a lány, ezért támadást intéz a földesúr háza ellen. A tudós azonban kitalálja, hogy női ruhába öltözve a feleségének adja ki magát. Így a bandita őt rabolja el.

A bázison azonban a banditák másik vezetője összefog a tudóssal és elengedi őt az éjszaka leple alatt.A tudósnak azonban az esküvő előtt még el kell mennie egy tanulmányi útra, ezért a bandita nőt kéri meg, hogy vegye át a szerepét. Közben a földesúrnál feltűnik egy szerzetes is, aki élelemért cserébe védelmet biztosít a nemesnek és családjának.

Erre szükség is lesz, mert a banditák újra megostromolják a földesúr házát, akiket meglepő módon a másik vezetőjük (nőnek öltözve) győz le. Hamarosan persze kiderül, hogy a szerzetes is a banditák rokona. Happy end lesz vagy sem? Nézzétek meg.

Gyakorlatilag nálam ez az első Shaw Brothers film, amelyben kung fu is jelen van, minimális szinten. Mint már megszellőztettem az elején a korhoz képest remek látványi elemeket pakoltak össze a film készítői. Szépek a kosztümök és a helyszínek és a film vége felé jó pár harci koreográfiát is látni, amely igaz, hogy mai szemmel nézve kezdetleges, de abban az időben még jónak számított. A történet jó és a szereplők közül van aki jól játssza a szerepét és van aki nem, de ebbe sem lehet belekötni. A serpenyő rossz felében is van pár dolog: bizonyos szereplők borzalmas játéka, a 2 órás játékidő nagyon sok és szükségtelen, így a film második végére már megfárad a néző. Egy próbát azt hiszem mindenkitől megérdemel.

 

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.5

Videó és Fotó

1 videó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük