1 szavazat 3

Bemutatás

A film elején azt láthatjuk, hogy egy maszkos, fekete alak elrabol egy értékes, harci kézikönyvet. A környék legnagyobb klánja, a Tongxin klán gyűlést hív össze, ahol az egyik harci iskolájuk tanítványát, Yu Feixi-át gyanusítják, mert egyedül Yu családja birtokában volt a Poison Plam (Mérgező ököl) technika, amelyet a rablásoknál az elkövető használt.Illetve régebben Yu Feixia kijelentette, hogy bosszút áll a klán mind az 5 iskoláján, amiért megölték az apját. Végül a klán vezetője elrendeli, hogy az egyik iskola, a Golden Knights (Arany lovagok) tagjai keressék meg Yu-t és hozzák a klán elé. Lu Yinan az arany lovagok egyike a közeli városban egy fogadóban tudja meg, hogy a környéken valaki rabol a gazdagoktól és a szegényeknek adja. Felkeresi az egyik őrző védő szolgálatot, ahol az egyik helyi gazdag védelmet kérne, mert fenyegetést kapott, hogy ha nem fizet, akkor megölik. Lu Yinan veszi át az ügyet és a pénzt ő viszi el a megadott találka helyre.

A találka helyen felbukkan az álarcos, maszkos férfi, aki igazából nő és tényleg Yu Feixia. Párbajoznak és végül Lu meggyőzi Yu-t, hogy ne hozza nehéz helyzetbe a mesterét, aki a Tongxin klán egyik iskolájának a vezetője, hanem együtt menjenek vissza és tisztázzák az ügyét. Ezt követően egy visszaemlékezés következik, amely során Lu felidézi, amit tud, hogy régen a Tongxin klán akkori vezetője összehívta a klán 6 iskolájának a vezetőjét és mivel haldoklott, így mind a 6 vezetőnek adott egy harci technikai kézikönyvet. Azaz csak 5 vezetőnek, mert az 6., Yu Feixia apja késett a gyűlésről. Ő később érkezett meg és már csak arra ért oda, hogy a Tongxin klán vezetőjét meggyilkolták és a 6. kézikönyv (mérgező ököl) eltűnt. Az 5 vezető pedig már csak azt látta, hogy Yu apja is eltűnt, majd később holtan találták meg. Yu azonban másképpen emlékszik: azon a napon egy favágó volt a helyszínen, aki azt mondta neki, hogy 5 maszkos férfit látott, akik megölik az apját. Ezért akar bosszút állni az 5 klán vezetőjén.

Visszaérkeznek a Tongxin klánhoz, ahol a klán úgy dönt, hogy a lányt bebörtönzik, de adnak 1 hónapot az arany lovagoknak, hogy tisztázzák a lányt, illetve az arany lovagok közül kettőt felkérnek, hogy keressenek meg egy Sha Ren nevű férfit, aki tisztázhatja a lányt. A két lovag el is indul, de az úton ismeretlenek támadják meg őket és meg is ölik mindkettőt, majd egy titokzatos helyen az arcukat eltávolítva két emberük veszi fel az arcukat, személyiségüket. Ők visszatérnek a klánhoz és azt hazudják, hogy Sha Ren eltűnt. A klán úgy dönt, hogy kivégzik a lányt, de nem találják a börtönben, mert Yu klánjának a vezetője hisz a lánynak és kimenekíti. Yu Feixia elindul azokra a helyekre, ahol még kézikönyvet őriznek. Kezdésnek álruhát ölt, férfinek adja ki magát és a Shaolin templomba megy, ahol éppen egy magas társadalmi rangú személynek a felesége vendégeskedik. Yu Feixia-nak gyanús lesz ez a nő, ezért résen van és az egyik este az álarcos, maszkos személy fel is tűnik és elrabolja a kézikönyvet. Azaz csak rabolná, mert Yu elkapja és fogva ejti őt. Ai Quing a lány neve és egy férfinak dolgozik, akinek biztonsági társaságot van. Ad is Yu-nak egy ajánlólevélként szolgáló medált, amivel Yu felkeresi a biztonsági társaságot, akik alkalmazzák őt. Yu elkezd kémkedni, de erre rájönnek és tömlöcbe zárják. Ai Quing megsajnálja és kiszabadítja őt. Yu azonban nem menekül el, ha titokban tovább kémlel.

Megérkezik a biztonsági társaság vezetője, Master Bao, aki észreveszi Yu-t, így az emberei a menekülő Yu és Quing nyomába erednek. Közben Lu Yinan az arany lovagok egyik tagja végig Yu nyomában volt és így meglátja Master Bao-t, amint arcot cserél, maszkoknak köszönhetően. Az igazi arca pedig nem más, mint a Tongxin klán vezére. Gyűlést hívnak össze a Tongxin klán iskoláinak a vezetői, ahol Master Bao-t szembesítik azzal, hogy ő volt az, aki Yu apjának az arcát felvéve megölte a régi vezért, ő volt akinek 5 embere álarcot felvéve megölte az igazi Yu apját, illetve ő volt az aki favágónak öltözött és azt hazudta Yu-nak, hogy 5 iskola vezetője ölte meg az apját, és ő volt az aki kényszerítette Ai Quing-et, hogy Yu Feixia nevében rabolja el a kézikönyveket és gyilkoljon is. A célja az volt, hogy káoszt teremtsen a harcművészetek világában és egymásnak fordítsa az 5 iskolát, kiirtsa őket, így mind a 6 kézikönyv birtokosa ő legyen. Master Bao próbál elmenekülni, de az 5 iskola vezetői és emberei együttesen beérik és legyőzik őt.

Shaw Brothers krimi-wuxia. Érdekesen hangzik? 🙂 Az is. Aki kiemelkedő mennyiségű és minőségű harci jelenetekre számít az csalódni fog. Ebben meglehetősen közepes, vagy az alatti a film. Ellenben, aki olyan kikapcsolódást keres, ahol a történeti szálak kiszámíthatatlanok és nehezen kibogozhatók, akkor jó helyen jár. Én segítettem nektek azzal, hogy leírtam fentebb a történetet, de alap esetben kétszer is meg kell nézni a filmet, hogy igazán értsük miről is van szó, és mi miért történt. Ilyen megközelítéssel akár kétszer nézve is élvezhető az Arany Lovag, mert másodszor megnézve új értelmet nyer sok minden. A harcok viszont tényleg gyengék. A színészek elég közepesek, ellenben a film látványos és szép helyszíneken, díszletek előtt zajlik, ami nem is meglepő Shaw támogatással a hátuk mögött. Aki a gondolkozós, krimi-wuxiát szereti, azoknak kötelező.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.8

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük