1 szavazat 2

Bemutatás

Liu Wen-Lung, a híres harcművész faluját porig égetik a banditák, Chou Chao vezetésével. Liu feleségét is megölik, de egy szolgálólány kisbabája megmenekül és Liu megesküszik, hogy felneveli őt. Azonban a gyors bosszú eredményeképpen Liu beéri Chou Chao-t és megöli a banditákat és Chou egyik karjába mérgezett repülő tőrt hajít, amely által Chou-nak nem marad más választása, mint levágni a saját karját. De így is elmenekül. Útjuk során Liu és társasága (a szolgája, Ah Fu és legjobb tanítványa, Hu Chi Feng) egy paraszt faluban száll meg. Hu Chi szemet vet az egyik férjes nőre és este megpróbálja megerőszakolni őt, aminek eredményeképpen a nő férjét megöli, majd aztán magát az asszonyt is a mesterének gyilkos fegyverével, a repülő tőrrel. Liu próbálja megölni a gonosz tanítványát, de Hu Chi elmenekül. A legyilkolt család árván maradt kislányát maguk mellé veszik.

Az évek alatt Liu kezei alatt a két örökbefogadott, Yu Long és Yu Sien félelmetesen erős kardmesterek lesznek és egymásba is szeretnek. A faluban azonban újra feltűnnek a fosztogató banditák és főhadiszállást alakítanak ki a közelben. Az egyik emberük nem más, mint Hu Chi, aki kihasználva azt, hogy Yu Sien féltékeny Yu Longra és a helyi gazdag Li mester lánya közötti barátságra, telebeszéli a lány fejét és elmondja neki, hogy az anyját azon a bizonyos estén egy repülő tőrrel ölték meg, amelyet nem más használ, mint a mestere Liu Wen. Éjszaka a lány megtalálja a mesterénél a tőröket és ezért Hu Chi-nél keres menedéket. Itt el is árulja Liu Wen gyenge pontját, amit Hu Chi és emberei felhasználnak, hogy elkapják Liu Wen-t. Közben megérkezik a banditák vezére is, aki nem más, mint a félkarú Chou Chao, akinek a keze helyén egy félelmetes fegyver került felszerelésre.

Yu Long és a barátnője kiszabadítják Yu Sien-t és elmondják nekik, hogy nincs köztük semmi. Yu Sien is szembesül azzal, hogy becsapták és nem is a mestere ölte meg az anyját, hanem Hu Chi. Ezért kiszabadítják Liu Wen-t a banditák fogságából. Egy tisztáson aztán Liu Wen megküzd Chou Chao-val és Hu Chi-vel, de még mielőtt legyőznék őt, érkezik Yu Sien és megöli mindkét gonoszt.

Olyan értelemben véve különleges alkotással van dolgunk, hogy sokkal, de sokkal több is lehetett volna ebben a filmben. És itt arra gondolok, hogy olyan ötletes és látványos harci jelenetek vannak, amik eddig egyetlen 60-as filmben sem. Még is a kardos részek nem elég kidolgozottak. De még így is a jobb koreográfiával rendelkező 60-as évek Shaw Brothers filmjei közé tenném. A pozitív oldalon található a kellemes zene, a látványos és változatos helyszínek, valamint a csodaszép főszereplő lány. A negatív oldalon pedig ott van az átlagos történet és a színészek banális játéka. Bárki is írta a film szövegét, azt eltanácsolnám a szakmától. Helyenként olyan párbeszédeknek lehetünk tanúi, hogy csak fogjuk a fejünket. Szerencsére amikor a szereplők nem beszélnek, akkor jól szórakozhatunk az ötletes harci jeleneteknek köszönhetően.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.3

Videó és Fotó

1 videó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük