1 szavazat 1

Bemutatás

A 5 Tigers (Az 5 Tigris) bűnbanda megpróbálja megölni Wang előljárót, mert elég sok gondot okozott nekik a múltban. Az előljárót azonban megmenti egy kalandor, Teng Shih, akit mindenki csak Devil-nek (Ördög) becéz. Az akciót látja egy éppen arra járó remete, Pao Liang is. Ezt követően megismerhetjük Yu Shuang-ot, akit a mestere, Tsui tanít, hogy bosszút állhasson a családja gyilkosán. 18 évvel ezelőtt az édesanyját, Miss Lo Shan Shan-t elhagyta a vőlegénye, Pao Liang, mert arra ért haza, hogy valaki a lány szobájából jött ki. A lány azonban nem csalta meg őt, hanem egy magát Ördögnek hívó férfi erőszakolta meg. Ezt követően öngyilkos akart lenni, de Tsui megmentette, befogadta és így szülte meg Yu-t, majd távozott, hogy bosszút álljon az Ördögön. Miután Yu távozik, megjelenik Miss Lo és szomorúan hallja, hogy a lánya veszélybe sodorja magát.

A Dragon Villa (Sárkánybirtok) a legnagyobb harcosokat tömörítő klán azt tűzi ki célul, hogy a legnagyobb harcosoknak meghívót küld és elpusztítják az Ördögöt, aki egyre több embert öl meg a környéken. Az Ördög (Shao a neve és nem ugyanaz mint Teng Shih) azonban az összes meghívott harcost megöli, majd betör a klánhoz is és mindenkit lemészárol, a klán vezetőjével, Lord Tu-val együtt. A helyi városba, fogadóba érkezik Teng Shih is, akit az 5 tigris bandája követ és megakarják ölni. Teng végez velük. Ekkor érkezik meg Yu Shuang is, aki csak arról értesül, hogy az Ördög ölte meg a banditákat, így a nyomába ered és be is éri. Hamar szembesül azonban vele, hogy Teng nem az az Ördög, akit ő keres, mert a korából ítélve 18 évvel ezelőtt még csak pár éves lehetett. Az igazi Ördög ezalatt összetalálkozik Lo Shan Shan-al és Tsuival, de Teng megjelenik és így elmenekülhetnek. Teng legyőzné az Ördög Shao-t, de észreveszi, hogy a lábán megsérült, így megkíméli az életét. 10 nap múlva beszélik meg a végső párbajt a Soul Valley-ben (Lélekvölgy).

Yu Shuang találkozik végre az anyjával, ahol Shan Shan elárulja neki, hogy az Ördög megerőszakolta őt és ennek okán az apja is ő. A lány nagyon feldúlt lesz, elfut és ezt kihasználva az 5 Tigris banda elrabolja őt. Tsui a kiszabadítására megy és majdnem a teljes bűnbandával elbánik, amikor a banda által felbérelt 5 Golden Face (Az 5 Aranyarcú) harcos megöli őt. A remete, Pao Liang újra találkozik Shan Shan-al és végre szembesül az igazsággal. Segíteni próbál. Közben eljött a nagy párbaj napja és az Ördög Shao, valamint Teng párbajozása. Pao Liang megszakítja a párbajt és kéri Teng segítségét, hogy szabadítsák ki Yu Shuang-ot. Teng megöli az 5 Aranyarcú harcost, illetve a bűnbandát is és Pao Liang segítségével kiszabadítják a lányt. Yu Shuang felkeresi az Ördög Shao-t és közli vele, hogy ő az apja, de a gonoszt ezt nem érdekli. Harc kezdődik az Ördög ellen amelynek eredményeképpen Pao Liang és Shan Shan is az életét adja, hogy Teng végezhessen Shao-val.

A 60-as évek végén és a 70-es évek elején a Shaw Brothers studió filmjei mellett voltak más tajvani próbálkozások is a wuxia műfajban, amely filmek többségében kivétel nélkül találkozhattunk Pin Chiang és Ching Ching-el. Ebben a wuxiában is az ő főszereplésükkel találkozhatunk. Hogy ez jó nekünk vagy sem? Pin Chiang továbbra is szürke és ellenszenves színész, amíg Ching Ching szépsége beragyogja a filmet. Azt a filmet, amely sajnos nem sikerült valami jól. Kezdjük a történettel, amelyben a csavart már a film elején ellövik, és később sem lesz több egy egyszerű bosszúmozinál. Teljesen egyértelmű, hogy a filmben szerepeltetett bűnbanda csak azért lett beleerőszakolva a történetbe, hogy kitolja a játékidőt. Teljesen feleslegesen. Logikátlan az egész film felépítése és össze vissza ugrálunk jelenetből jelenetbe. Harcból viszonylag sok van, de a harci koreográfia nem menti meg a mozit, mert meglehetősen kezdetleges és primitív. Nem is akarom tovább bántani a filmet: kizárólag wuxia fanatikusoknak ajánlom, de nekik is maximum egyszeri megnézésre.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
1.5

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük