1 szavazat 1

Bemutatás

A japán katonák egy osztaga letelepedik egy kis tajvani faluban, ahol terrorizálják a lakosságot és szinte bármit megtehetnek. A film elején ezt elégeli meg az éppen távoli útjáról hazatérő Man Xing Chang és felveszi a küzdelmet a japánokkal. Egy helyi lakos azonban elárulja és így megölik. Kis idő elteltével az apja keresésére induló Man Ming Kit kiköt a faluban és azonnal szimpátiát érez az egyik helyi harci klub vezetőjének a lánya, Pho Ying iránt. Po Ching a Ching iskola vezetője próbál jóban lenni a japánokkal, hogy még kevesebbet ártsanak a népnek. Egy esetben azonban túllőnek a célon a japánok, mert halálra verik az egyik lakost, Chi Yun-t. A Wai Young harci iskola tagjai fellázadnak és megrohamozzák Po Ching iskoláját, ahol a japánok is tartózkodnak. Bizonyíték hiányában sikerül elsimítani az ügyet.

De pár nappal később a japánok megpróbálnak megerőszakolni pár nőt a Wai Young iskola környékén és Ming Kit elintézi őket, valamint megöl egy japánt is. A japánok erre válaszul három dolgot kérnek, hogy ne öljenek meg mindenkit: 3 napjuk van, hogy kiadják a gyilkost, 2 rúd aranyat, illetve nőket a szórakoztatásukra. Hamarosan a japánok elrabolják Pho Ying-et és Po Ching lányát, Shu Lan-t is, amely egyre nagyobb feszültséget okoz. Mellesleg a japánok nem nagyon tűrik tovább, hogy az emberek rejtegetik Ming Kit-et. A két harci iskola összefog és kiszabadítják az elrabolt nőiket. Ming Kit is segít nekik. Ezalatt a két áruló Fan Yi és Sou Xi kitalálják, hogy a saját seggüket védve azt mondják, hogy Ming Kit ölte meg az emberüket (ami igaz is). Ezalatt Ming Kit és Shu Lan beszélgetését kihallgatja Sou Xi és végül megöli a lányt. Ming Kit bosszúból felkeresi Fan Yi-t és Sou Xi-t és mindkettővel végez, valamint Fan Yi-nél megtalálja az apja medálját is, aki bevallja neki, hogy az apját megölték. Az emberek egyre ingerültebbek és Ming Kit vezetésével megrohamozzák a japánokat. Őrült harc kezdődik, amely végén Ming Kit és Pho Ying kerül ki győztesen és felszabadítják a falut a japánoktól.

Ritka kung fu film (amely nem keverendő össze a Jimmy Wang Yu által fémjelzett Chinese Boxer filmmel) kerül bemutatásra, amelyről minimális információ elérhető a neten. Tájvanban készítették, szinte ismeretlen színészekkel. Sajnos az egész filmen érezhető az amatőrizmus. A történet gyenge, a harci koreográfia nem is igazán kung fu, mert félúton mozog a kung fu és a karate között. Látványos helyszínekről nem beszélhetünk (a lengőhídas végső párbajt leszámítva) és a effektek sincsenek. A hab a tortán, hogy az angol szinkron sem sikerült túl jól. Én azt gondolom, hogy ezt a filmet csak azok nézzék meg, akik hozzánk hasonlóan fanatikusak és minden harcművészeti, kung fu filmet szeretnek kipipálni. Másoknak nem igazán ajánlott és simán kihagyható.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
1.3

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük