1 szavazat 3

Bemutatás

Ma Yongzhen gyakorlatilag utcagyerekként próbál szerencsét és Shanghai-ba érkezik a kis Shantung városából. Egy munkásszállón talál menedéket és alkalmi munkákból él. Itt barátkozik össze egy másik, szegény sorsú munkással, Xiao Jiangbei-vel. Az egyik nap a véletlennek köszönhetően sikerül találkozniuk a Shanghai-t uraló két gengszterfőnök közül az egyikkel, Tan Si-vel, aki nagyon szimpatikus lesz Ma Yongzhen-nak. Elhatározza, hogy ő is legalább akkora ember lesz, mint Tan Si. Hamarosan el is indul ezen az úton, mert meglátja, amint az egyik fogadót (amely Tan Si felségterülete) a másik gengszterfőnök, Yang emberei, a négy Bajnok (4 Champions) vezetésével ostromolják. Ma Yongzhen szembeszáll velük és elüldözi őket, valamint eltöri az egyik Bajnok, Li Caishun kezét. Yang vezér próbálja maga mellé állítani Ma-t és elküldi hozzá az egyik Bajnokot, Zhang Jinfa-t, hogy győzze meg, álljon melléjük. Ma Yongzhen azonban elutasítja és nyíltan vállalja szimpátiáját Tan Si iránt. Ezalatt ő és a helyi fogadó énekesnője, Jin Lingzi egymásba szeret.

Ezt követően Ma Yongzhen meglátogatja a helyi harci klubbot, amely Yang felségterülete és ahol Yang rengeteg pénzt keres azzal, hogy egy orosz óriással lehet megküzdeni és mindenki veszít. Ma Yongzhen legyőzi az oroszt és Yang embereit is. Tan Si látva Ma felemelkedését a harci klub mellett a fogadót is neki adja, így Ma Yongzhen területe egyre csak gyarapodik, a vagyona pedig nő. Már saját lovaskocsija is lesz. Megjön Ma Yongzhen étvágya és Yang újabb területére vágyik, egészen pontosan a rengeteg pénzt termelő Qunfu Lane-re, amely kaszinó és bordélyház is egyben. Egyedül indul el a kaszinóba és legyőzi Zhang Jinfa-t, valamint az embereit, így a kaszinó is az övé lesz. Viszont Jin Lingzi látva azt, hogy Ma teljesen hataloméhes lesz és megváltozott elhatározza, hogy elköltözik Shanghai-ból, mert nem akarja végignézni Ma halálát.

Eközben Yang nagyobb terveket szövöget és Tan Si egyik embere, aki besúgó elárulja neki, hogy Tan Si amerikaiakkal fog üzletelni és fegyvereket vár. Nagyon sok emberét odaküldi és rajtaütnek Tan Si-n és végül megölik őt. Ma Yongzhen is fülest kap, de már későn ér oda. Bosszút esküszik. Yang is el akarja tenni láb alól Ma-t, így meghívót küld neki egy semleges helyre a Zöld Lótusz Pavilon-ba (Green Lotus Pavilon), ahová korábban érkezik és mindenkit elzavar, és a saját embereit ülteti le, mint ha átlagos polgárok lennének. Mielőtt azonban Ma elindulna a találkozóra, a vagyona egy részét a kocsisára és jó barátjára, Xiao Jiangbei-re hagyja és kéri, hogy kezdjen új életet távol Shanghai-tól. Ma Yongzhen meg is érkezik a teaházba és meglepik őt, halálosan megsebesítik, de még fél holtan is van annyi ereje, hogy egyedül végez Yang összes emberével, magával Yang-al is, valamint a 4 Bajnokkal, Zhang Jinfa-val, Fang Ah Gen-nel, Li Caishun-nal és Li Pu-val. Mire Ma Yongzhen emberei már odaérnek addig Ma halott. Végül Xiao Jiangbei-nek sikerül elmenekülnie a városból Jin Lingzi-vel.

Shaw Brothers studió, Chang Cheh rendező és David Chiang színész hármasából rossz film nem sülhet ki. De még is ez a film nem csak nekik köszönhetően lett egy jó kis mozi, hanem Chen Kuan Tai színészi játékának, akinek ez volt az első komolyabb főszerepe és ez a film indította el a sikerek útján. A színészi játék egyébként viszonylag jó lett, a történet viszont teljesen átlagos. Nem rossz, de nem is fogjuk lerágni a körmünket az izgalomtól. Látványosságot tekintve nem lehet panaszunk, habár viszonylag kevés helyszínen játszódik a film és Shanghai-nak csak egy apróbb szeletét ismerhetjük meg. A harci koreográfia alapvetően kung fu, vegyítve néha kézibaltás és késes harcokkal. Nem rossz, de azért semmiképpen nem nevezném kiemelkedőnek. Jó kis film lett ez (amely több, mint két órás), amely jogosan tette Chen Kuan Tai-t a Shaw studió élszínészei közé.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2.5

Videó és Fotó

1 videó 1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük