1 szavazat 3

Bemutatás

Egy esős éjszakán két fekete ruhás és maszkos lovas állít be a Bai villához és Eight Arm Dragon (Nyolc karú sárkány) Bai Chun Tun-nak egy medált küldenek, amelyet meglátva Bai elhagyja a villát, felpattan a két lovas mögé és azt mondja a személyzetnek, hogy ne várják vissza többet. 7 év múlva egy harcművészeti gyűlésen Mester Bai fia, Bai Yu Lung engedélyt kér, hogy régóta eltűnt édesapja nyomába eredjen. A célja nem közép Kína, hanem a határon túl lévő, hó fedte mongol vidék. Két év keresés sem jár azonban eredménnyel, míg egy napon betéved egy fogadóba, ahol megismerkedik egy koldus fiúval, akit megsajnál és a szárnya alá veszi. Szintén a fogadóban botlik bele egy védelmi szolgáltatást nyújtó banda vezérébe, a Black Demon-ba (Fekete démon), illetve a Three Cripples (Három rokkant) bandába is, amelyek meggyanúsítják Bai Yu Lung-ot, hogy ő lopta el a 10 ezer ezüstjüket. Azonban a segítségére siet a koldus, Jin Fung, aki végez a Három rokkanttal, majd távozik.
Bai Yu Lung követi a koldust és kiderül, hogy Jin Fung tulajdonképpen lány Jin Feng és a koldusklán vezetőjének a lánya és az ezüstöt is ők lopták el. Egymásba szeretnek, az ezüstöt pedig szétosztogatják a rászorulók között. Feltűnik azonban a banditák vezére az embereivel és az ellopott ezüstöt keresi. Harc kezdődik, amit a koldusklán nyer meg. Jin Feng és Bai Yu együtt kell útra, hogy tovább keressék Bai apját. Sikerrel nem járnak, ezért visszatérnek a Bai villába, ahol összeházasodnak. Az esküvő napján újra feltűnik a két fekete lovas és egy ládát is hoztak, amelyben Bai mester legendás kardja a Golden Sword (Arany kard) található. A két lovas elrabolja Bai Yu-t. Elviszik egy titkos kastélyba, ahol elárulják neki, hogy a titokzatos Dragon Hall Palace (Sárkány palota) klán vezetője kérte, hogy hozzák oda, mert ő nem más, mint a klán vezetőjének a fia. A klánban mindenki nő, kivéve a vezető férjét, aki Mester Bai. Mester Bai is a sárkány erődben van, de 10 év kényszermunkára ítélve. Próbálják Bai Yu-t átszállítani az erődből a palotába, de megszökik. Eközben a felesége Jin Feng elindul Bai Yu után, ahová elkíséri a Bai villa házmestere, Pang is, aki felfedi magát és letépi a maszkját. Elárulja, hogy 20 éve az édesapja egy térképet hagyott rá, amely által a világ legerősebb harcmodorát tanulhatja meg. A térképet felhasználva eljutott a Sárkány palota bejáratához, de ott a próbán elbukott és így a palota bányájába száműzték kényszermunkára. Elmeséli, hogy a Sárkány klán nagyon kegyetlen és minden szökni próbáló rabot a kígyók közé vetnek. Ennek ellenére ő elmenekült és a gyermekével menekülő férfi mentette meg, aki nem más volt mint Mester Bai. Ezért fogadta maga mellé és ezért hordott álarcot, hogy soha ne találják meg. A Sárkány klán emberei behatolnak a Bai villába és Bai Yu-t akarják elrabolni. Feltűnik egy szintén fekete ruhás személy és legyőzi őket, majd biztonságos helyre viszi Bai Yu-t és Jin Feng-et. Kiderül róla, hogy ő a Sárkány klán vezetője és Bai Yu a saját fia. Mester Bai pedig valóban a férje volt, és azért rabolták el 10 éve, mert megszökött a palotából és aki megszökik azt a szabályaik szerint kényszermunkára kell ítélni és nincs kivétel. Nagyon szigorúak a klán szabályai, mert az egész klán bosszú vezérelte nőkből alakult, mert régen, ha valakinek kislánya született azt megölték. Viszont a szavát adja, hogy megpróbálja ezeket a régi szabályokat megváltoztatni. Össze is hívja a klánt, majd a saját vére által sikerült a klánt átalakítania, Mester Bai-nak pedig éppen letelik a 10 év kényszermunkája.

Nos ez egy újabb Shaw Brothers mozi, amely nagyon titokzatosan, misztikusan indul és nagyjából a film végéig sikerül is tartania ezt a titokzatosságot. Szóval a történet szerintem zseniális és érdekfeszítő. Látszik, hogy a helyszíneken, díszleteken sem spóroltak, mert van itt minden a hó fedte tajgákon át a trópusi erdőkig és bányákig. A színészek átlagosan teljesítenek, de kiemelném Pei Pei Cheng-et, (ezúttal a többi színésznő is gyönyörű) Lai Wang-ot és a beugró, de gyorsan meghaló Sammo Hung-ot. A zenék terén nincs okunk panaszra, mert egészen újszerű és jó muzsikákat hallhatunk. Végül beszéljünk a harci koreográfiáról, ami összességében átlagos lenne, de a kocsmai jelenet kiemelkedő, illetve én azt hiszem, hogy ez az első olyan kínai film, amelyben kidolgozott puszta kezes kungfu látható. És meglepően jók ezek a kézi harcok. Mindenkinek csak ajánlani tudom a filmet. Nem csak wuxia rajongóknak kötelező.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
3.3

Videó és Fotó

1 videó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük