1 szavazat 2

Bemutatás

Xiao Tianzun mániákus nőfaló és az éjszaka leple alatt nőket erőszakol meg. Az egyik este azonban egy harcművészeti iskola vezetőjének, Liu-nak a lányához tör be és Liu elkapja. Nem öli meg a gaztevőt, de a mellére vág egy X jelet a kardjával. Pár évvel később Xiao mestere lesz a harcnak és rajtaüt Liu-n, amint két lányával utazik. Az egyik lányát megerőszakolja, a másikat pedig megöli, Liu-val együtt. Liu klánjának tanítványai későn érkeznek, de még elkapják Xiao-t. Őrült harc kezdődik, amelynek eredménye, hogy mindenkit megöl Xiao, köszönhetően az Evil Poisonous Sword (Gonosz mérgező kard) kardjának.

Liu-nak az egyik tanítványa, Luo Han azonban éppen kiküldetésen volt a mészárlás idején és pont a végére érkezik meg. Az egyik haldokló tanítványtól csak annyi információt kap, hogy Xiao a fővárosba menekült. A nyomába is ered. Az útja során megment egy karavánt a banditáktól. Xiao a Ten Miles Inn (Kilenc mérföld fogadóba) megy és ott várja Luo Han-t, mert tudomást szerzett róla, hogy Liu-nak még él egy tanítványa, aki bosszúra szomjazik. A fogadó tulajdonosa azonban Liu régi barátja, ezért még a fogadó előtt figyelmezteti Luo-t, hogy nem tudja legyőzni Xiao-t, csak akkor ha megszerzi a legendás Hulong Knife-t (Hulong kés). Luo tovább megy a fogadóba (közben Xiao végez a fogadóssal is) de már csak a megerőszakolt fogadós lányát találja ott. Picit megpihen, és a fővárost uraló banditák támadnak rá, bosszúból, amiért a karaván esetében belekavart az üzletükbe. Luo végez minden banditával, amikor felbukkan Xiao, és a fogadós rokonának adja ki magát. Így Luo nem ismeri fel és távozik.

A fővárosba érve Luo mindenkit felkeres, de senki nem tudja, hogy hol lehet a legendás Hulong kés. A fővárosban a banditák egyik vezére, Fei Bing és emberei újra megtámadják őt, de sikertelenül. Ellenben próbálják őt elcsalni a fővezérükhöz, Iron Arm (Vaskar) Bao Yilong-hoz és Luo követi is őket. Bao Yilong rezidenciáján próbálják meggyőzni és legyőzni Luo-t, de nem sikerül nekik. Ezt követően Luo összefut Master Geng-el, aki nem más, mint a banditák igazi vezére. Bao Yilong csak egy őrző védő szolgálat vezetőjeként szolgál, de az igazi vezér ez Geng. Luo és Geng megküzd egymással, de félbemarad a párbajuk. Luo megismerkedik az egyik helyi idős mesterrel, Chen-el, aki mesél neki a Hulong késről. A kés annó a palotában volt, és a császár az egyik leghűségesebb emberének Wang Qi-nek adta, hogy ölje meg vele a császár feleségét. A császár halála után Wang Qi visszavonult, de a kés nála maradt. Állítólag Wang Qi-t a fővárosban látták 3 évvel ezelőtt, de az öregember elmondja, hogy csak akkor fogja átadni Wang Qi a kést, ha már alkalmasnak tartja rá Luo-t.

Luo az egyik éjszaka kihallgatja Geng-et, Bao Yilong-ot amint arról beszélnek, hogy szövetkeztek Xiao-val és mindenképpen el kell tenniük láb alól Luo-t, mert sok bajt okoz nekik.A háttérben ördögi tervet eszelnek ki. Geng hatalmas ünneplést tart egy nyilvános fogadóban, ahová Luo is bemegy és meghallja, hogy a hozzá közel álló lányt, Peony-t Geng eljegyezte. Luo elrohan Peony házához, de azt az információt kapja, hogy a lányt valaki elvitte magával. A lány barátja, Chen mester elmondja Luo-nak, hogy Peony-t elrabolhatták és látta, hogy merre mentek. Luo betör Geng rezidenciájára, ahol nagy harc kezdődik. A túlerővel szemben majdnem elvérzik Luo, amikor Chen mester odadobja neki a legendás Hulong kést, amivel Luo végez velük. Xiao megkéri Geng 3 emberét, hogy Peony szemét kössék be és vigyék el a város szélére. Így is tesznek. Luo követi őket és arra érkezik meg, hogy Xiao végez Geng 3 emberével is kiszabadítja Peony-t. Luo azonban gyanakszik rá és felfedi a mellén található X vágást. Xiao elmenekül, de Luo átverekedve magát Geng maradék emberein utoléri Xiao-t és a késnek köszönhetően megöli.

Bosszú mozi a Shaw Brothers studió középkategóriás, vagy az alatti színészeivel. Röviden így lehetne összefoglalni a Vas Buddha című filmet. A történet nem igazán szól másról, csak a bosszúról. Ennek ellenére azért két csavar van a történetben, amelyekre a film vége felé derül fény. A színészek mint említettem teljesen átlagosak. A gonosz szerepében Huang Chung Hsin jól lubickol, de neki minden gonosz szerep jól áll 🙂 A harci koreográfia szinte csak kardos elemeket hoz, de ezeket is nagyon átlagos és szürke szinten.Helyszínek terén viszont nem lehet panaszunk, mert ha nem is látványos, de változatos színfalak előtt zajlanak a cselekmények. Több szót nem igazán szeretnék a filmre pazarolni, mert véleményem szerint csak a wuxia rajongók fogják megnézni és ők is csak egyszer. Akik pedig nem wuxia fanatikusak, ők találnak ennél sokkal de sokkal jobb filmeket is.

  • Történet
  • Harci koreográfia
  • Képi világ
  • Zene
2

Videó és Fotó

1 fotó

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük