
Brothers Five
Bemutatás
A történet elején egy kocsis siet a Flying Dragon Villa-ba (Repülő sárkány villa). A kocsis azonban lassan halad, ezért az utast védő harcművész lelöki a kocsiról és ő veszi át az irányítást. Egy közeli pihenőhelyen megalázza a kocsist. Ezt nem tűrheti egy helyi fiú és megleckézteti a kocsist, aki elmenekül. A kocsiból egy lány száll ki, aki a repülő sárkány villába igyekszik és felkéri a fiút, hogy ha már elűzte a kocsisát, akkor vegye át ő a szerepét. A fiú belemegy és együtt indulnak útnak. Nem sokkal később banditák állják utukat a repülő sárkány villából. A fiú azonban őket is legyőzi, köszönhetően a halálos fém kalapjának. A kocsin utazó lány ezt látva felfedi a kilétét és elmeséli, hogy a Repülő Sárkány villa annó az igazság csarnoka volt. Gao Shi Yu vezetésével mindig védték az igazságot és a szegényeket, elesetteket. Sajnos megjelent egy kiváló harcművész, Long Zhen Feng, aki az emberei segítségével, a Four Evils of Ji Bei (Ji Bei 4 gonosza) meggyilkolta Gao Shi Yu-t és átvette a villa feletti teljes uralmat. Halála előtt azonban Gao Shi Yu megkérte a legjobb barátját, Yan Hang Kong-ot, hogy menekítse ki a villából mind az 5 fiát. Ez sikerült is. Jó pár év telt el és Yan Hang Kong a halála előtt megkérte a lányát, Yan Hsing Kung-ot, hogy keresse fel és egyesítse az 5 testvért és foglalják vissza a villát.
A kocsiban ülő lány tehát Yan Hsing Kung és azonnal felismeri a fiút, akit Gao Wei-nek hívnak, azaz Gao Shi Yu egyik fia az ötből. Onnan ismeri fel, hogy a kezén egy vágás van, amelyet mind az 5 testvér megkapott a kezén. A lány elmondja Gao Wei-nek, hogy legyen kis türelemmel a bosszút illetően, mert csak 5-en együtt győzhetik le a félelmetes Long Zhen Fenget. Ezután megismerkedhetünk egy közeli faluban dolgozó kováccsal, Gao Hao-val, akinek félelmetes ereje van és egy nagy kalapácsot forgat. A repülő sárkány villa emberei zaklatják, de ő már nem bírja az állandó zaklatást és szembeszáll velük. Eközben a helyi fogadóba szeretne betérni egy tudós, Gao Zhi, de az őrök figyelmeztetik, hogy a Ji Bei 4 gonosza közül ketten is bent vannak és más nem mehet be. Gao Zhi ennek ellenére bemegy és a vas botjával móresre tanítja a 2 harcost. A kovács Gao Hao annyira felidegesíti magát az igazságtalanságon, hogy elindul a repülő sárkány villába, hogy leszámoljon velük. Harc közben megérkezik Gao Wei és Gao Zhi is és kisegítik Gao Hao-t. Legyőzik a repülő sárkány villa embereit, de ekkor megjelenik Long Zhen Feng és legyőzi őket. Yan Hsing Kung siet a segítségükre és elmenekülnek egy tisztásra. Ott a lány közli a 3 harcossal, hogy testvérek és nincs más hátra, mint megtalálni a maradék 2 testvérüket is.
Azt láthatjuk, hogy a Yong Sheng védőszolgálat nagy rakomány aranyat szállít. A vezetőjük Gao Yong. Az útjuk során megtámadja őket a Ji Bei 4 gonosza és elrabolják az aranyat. Gao Yong-al azonban nem bírnak el. Gao Yong mérges lesz és megindul a repülő sárkány villába, hogy visszaszerezze az aranyat. Nagyon sok embert legyőz, mert remekül forgatja a kardját, de végül a nyilasok elől felmenekül a villa területén lévő emelvény tetejére. Ezzel párhuzamosan megismerkedhetünk egy profi tolvajjal, Gao Xia-val, aki az ostor mestere és aki kirabol egy bérgyilkost, aki éppen a repülő sárkány villába tartott. Átveszi a személyazonosságát és a villához megy. A Ji Bei 4 gonosza azonban nem hiszik el, hogy ő a bérgyilkos és kérik, hogy bizonyítsa be: szedje le és ölje meg az emelvényen pihenő Gao Yong-ot. Ő azonban megmenti Gao Yong-ot és Yan Hsing segítségével elmenekülnek, ahol találkoznak a 3 testvérükkel. Így az 5 testvér újra egymásra talált. Yan Hsing mutat nekik egy harci kézikönyvet, amelyet az 5 testvérre írtak meg. Ezzel egy olyan technikát sajátítanak el, amivel talán legyőzhető Long Zhen Feng. Betörnek együtt a villába és rengeteg harcost megölnek, majd végül nagy nehézségek árán, a különös technikának köszönhetően megölik Long Zhen Feng-et is és felszabadítják az igazság helyét, a repülő sárkány villát.
Lo Lieh remek színész és Pei Pei Cheng nemcsak a legszebb színésznő, de a harci technikája is kiemelkedő. Már ez a két tény elvinné a filmet a hátán, de nemcsak emiatt érdemes megnézni a Shaw Brothers studió újabb wuxia filmjét. Van ugyan is egy olyan tulajdonsága a mozinak, amely meghatározza a célközönséget is: a harc központúság. Rengeteg, soha nem látott mennyiségű harci jelenet látható a filmben. Nyilván ez viszont a történet kárára megy, mert az eléggé egyszerű és látványosság terén számomra fájó, hogy a harcok 80%-a egy elég egyszerű helyszínen zajlik. De nem lehetünk elégedetlenek, mert aki a harc központú wuxiákat kedveli annak remek élményben lesz része. Még akkor is ha a harcok nem az elitet képviselik, de egy erős közepest, jót azért hoznak.